Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás

Csörög település Pest megyében a Duna bal partján, Váctól 4 km-re keletre a Gödöllő felé vezető út mentén, és Budapesttől 30 km-re található. Az itt lakó emberek büszkék történelmükre, ápolják hagyományaikat. Csörög földrajzi adottságai már az őskori ember számára is vonzóak voltak a letelepedésre.
Óvodánk, Csörög község legújabb építésű intézménye, melyet 2010-ben adtak át. Az önkormányzat által alapított intézményben 3 csoport szoba került kialakításra 75 gyermek elhelyezésére. Óvodánk a hivatalos statisztikák alapján igazoltan 88%-ban halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi ellátását, foglalkoztatását, fejlesztését és a családoknak nyújtott nevelési tanácsadást biztosítja. 
A modern és korszerű épületben csoportszobák mellett hatalmas kiszolgálóhelyiségek találhatók. Az új óvodai foglalkoztatókhoz tágas gyermeköltözők, gyermekmosdók kapcsolódnak. A csoportszobákban elegendő tér áll rendelkezésre a játékszigetek, játékkuckók kialakítására és a nyugodt pihenésre. A csoportszobákhoz teraszok is tartoznak, megnövelve ezáltal a csoportok életterét, így a nap folyamán több időt kinn tölthetnek a szabadlevegőn a gyermekek pl. játékidőben, mindennapos testneveléseken. Az udvar 2/3 része játszóudvarként funkcionál. 
2021. szeptemberében fenntartó váltásra került sor,amikor átvette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa az óvodai és újonnan kialakított mini bölcsődénket.
Rólunk

Címünk:

2125 Csörög, Kossuth Lajos utca 33.